A Lucifer kísérlet

„Fejlődésetek egy pontján, az emberiséget olyannyira hatalmába kerítette a negativitás és a 

félelem illúziója, hogy szükségessé vált megteremtenünk a poláris tudat illúzióját a Mennyben. 

Nem éppen könnyű feladat, mivel a sötétség a dualitás teremtménye, és nem létezik a Mennyben.

Mégis azért, hogy visszatükrözhessük saját nagyszerűségeteket az angyali birodalmakból, 

szükségessé vált számunkra, hogy megteremtsük a sötétség illúzióját a fátyol másik [innenső] 

oldalán is. Így vette kezdetét a Lucifer kísérlet.

Lucifer egy nagyszerű angyal volt, a szeretet angyala és olyan erővel bírt, hogy képes volt 

rákapcsolódni arra a valamire, ami a negatív energia illúziója volt. Ő volt az egyetlen angyal, 

aki elég erős volt ahhoz, hogy megtartsa a sötétség illúzióját a Mennyben. Képzeljétek el, 

milyen lehet, hogy az összes lény a Földön undorral tekint rátok, és a ti képeteket használja saját 

motiválására! Valójában ő az az angyal, aki segített meghatározni a fényt azáltal, hogy saját 

akaratából eljátszotta ezt a szerepet. 

Ahogy a félelem negatív energiája beléhatolt, a legcsodálatosabb szeretettel volt képes kifejezni 

azt, amit ti sötétségnek neveztek. Mindez önfeláldozó tett volt részéről, tökéletesen tudatában volt, 

hogy ez az energia a Föld minden lényéhez eljut majd és hogy őt ezért nemhogy nem fogják 

nagyrabecsülni, hanem egyenesen gyűlölni és félni fogják.

Micsoda ajándék! Minő szépsége a sötétségnek! Így volt ő, és még ma is így hivatkoznak rá, a 

sötétség hercege. A sötétségnek ez az ajándéka tette lehetővé, hogy a rést be lehessen tömni, 

ezért szükséges volt a Lucifer kísérletet eónokon keresztül folytatni a játékasztalotokon. Lucifer 

ajándéka, sötétsége, tette lehetővé számotokra, hogy tisztán láthassátok a fényt. Habár 

fejlődésetek napról napra haladt, nagyon lassan zajlott. Ez azonban most megváltozik, mert 

kezdtek kvantumléptekkel haladni az evolúcióban. Kezdtek a saját lábatokra állni, a saját 

hatalmatok megszerzésének második hullámában. Amint ezt megteszitek, minden megváltozik 

és Lucifer munkája befejeződik. Minden dolog energiáját jelenleg a fény kifejeződéseként mérik. 

Ha ezt egyszer megértitek, a mennyek nyelvén fogalmaztok meg mindent. El kell mondanunk 

- mint ahogy korábban már többször megtettük - hogy Lucifer hazatért. Hatalmas tapsviharral 

és tárt karokkal fogadták, hiszen igazi hős ő. A Lucifer kísérlet sikeresnek bizonyult és a 

párhuzamos univerzumban őt tisztán a fény angyalaként látják.

Ezt a Játszmát többé nem játsszák. A Lucifer kísérletre nincs többé szükség, és ezért azt is 

mondjuk, hogy emiatt olyan szeretet van a mennyekben, hogy abban most már a Földön is 

részesülhettek. Emiatt új képességek váltak elérhetővé. Ennek az ajándéknak köszönhetően 

teljességgel lehetségessé vált számotokra az általatok jóként és rosszként ismert polaritás 

nélkül játszanotok a játszmát. Nem könnyű lépés ez számotokra, mivel ezekre a fogalmakra 

építettétek a világotokat. Mégis ahhoz, hogy megteremtsétek a Mennyországot a Földön 

szükséges lesz, mivel a jó és a rossz emberi fogalmak, amiket a polaritás illúziója csalt elő és 

nem léteznek a Mennyben. Kezditek új és egyedülálló módokon meghatározni a fényt. 

Isten hozott benneteket Otthon!

"VISZONYULÁS A HALÁLHOZ  "A halál az illúziók elvesztése."

A halál, mint biológiai jelenség az életfolyamatoknak minden általunk ismert élõ szervezetben 

bekövetkezõ teljes és végleges megszûnése. Az emberi halál pontos meghatározása máig 

ellentmondásos maradt, mert a különbözõ kultúrák, vallások és jogrendszerek igen 

sokféleképpen igyekeztek meghatározni a jellemzõit. A korszerû orvostudomány szerint a halál 

beálltának legfontosabb kritériumai az agyközpont mûködésének hiánya és az önálló légzés

képességének visszafordíthatatlan megszûnése.

Vallási szempontból azért kényes kérdés a halál, mert különbséget kell tenni a (halandó)

test és a (halhatatlan) lélek között, viszont a lélekrõl alapvetõen keveset tudtunk, egészen a 

legutóbbi idõkig. Pszichológiai szempontból is igen változatos képet mutat a különféle csoportok,

társadalmak, és az egyének viszonya a halálhoz, tele ellentmondásokkal és félelmekkel. Mert 

az ismeretlen mindig félelmetesebb, mint az ismert. Eltérõen viszonyulunk a saját halálunkhoz 

és másokéhoz. Egy közeli hozzátartozóéhoz vagy egy idegenéhez. Az elmúlás lehet gyors vagy 

lassú, várható vagy meglepetésszerû, könnyû vagy fájdalmasan nehéz, okozhatja baleset, erõszak,

betegség vagy öregség. Ami a lényeg, és amivel mindenképpen foglalkoznunk kell, az a 

véglegesség és a visszafordíthatatlanság. Mindenképpen hiány, üresség marad marad a 

környezetben, amit az életben maradottaknak meg kell próbálniuk kitölteni valahogy, fizikailag és

 lelkileg egyaránt. Jellemzõ az emberiségre, hogy az élet minden lényeges kérdésével szemben,

 így a halál kapcsán is telve van bizonytalansággal és ellentmondásos elképzelésekkel. 

Különbséget akarunk tenni a halál formái és okai közt, csökkentve vagy éppen növelve az élõk 

felelõsségét, mikor melyik tûnik célravezetõbbnek. Ha a magzat érdekeit nézzük, akkor az 

abortusz gyilkosság. Sok országban ez törvényesített módja a leendõ állampolgárok 

elpusztításának, legális kivégzésének, bár az egyházak egységesen elítélik és tiltják gyilkos 

gyakorlatát. Ha az anya és a gyermeket felnevelõ környezet érdekeit nézzük, akkor méltányolható

cselekedet.

Egy bûnözõ kivégzése állami feladat, a vérbosszú és a rablógyilkosság viszont bûntény. 

A háborúban elkövetett mészárlás az ellenség katonái között hõstett, a civilek kiirtása etnikai

 tisztogatás. Ha velünk teszik ugyanezt, akkor már védtelen áldozatok legyilkolása. Régen az 

isteneknek áldoztunk embert, ma a jogi, politikai és pénzügyi érdekeknek. Csak az elnevezések

 és a vérpad kellékei változtak, a hullák ugyanazok.

Az öngyilkosságot általában elítéljük, akárcsak az eutanáziát, kivéve, ha mi vagyunk azok, akinek

 a halálba kell menekülnie az élet elviselhetetlen szenvedései és megoldhatatlan problémái elöl.

 A többségünk épp ezért jobb szereti körmönfont, ravasz módszerekkel megölni magát. Ezt 

nevezzük fokozatos önpusztításnak. Minden szál cigaretta egy újabb szeg a koporsóba, az 

alkohol és a kábítószerek úgyszintén. Mégsem kérdezzük meg a dohányos embertõl: miért 

akarsz öngyilkos lenni? Pláne ilyen lassú, drága és nehézkes módszerrel, ami mellesleg sok 

más emberre is káros a kilélegzett füst miatt. Akik esetleg szeretnének még élni, egészségesen.

 Aztán ott van a nagy, kollektív emberírtó technika, a környezetszennyezés. Kipufogógázok, 

vegyszerek, radioaktív hulladékok, freonszórás a légkörbe. Az emberiségnek nincs bátorsága 

hozzá, hogy nyíltan szembenézzen a halállal, és kollektív, gyors öngyilkosságot kövessen el, 

kirobbantva egy termonukleáris vagy bakterológiai háborút. Sõt, egyenesen rettegünk az ilyen 

hatékony megoldásoktól. Inkább sunyi módon, egymásnak és önmagunknak is hazudva, lassan 

mérgezzük meg az életet magunk körül. Elnyújtjuk a fájdalom pillanatait, hogy legyen lehetõségünk

 harcolni ellene, majd reménytelenül elbukni. És ezt normális dolognak tartjuk.

A létfilozófia szemszögébõl nézve a halál elválaszthatatlan az élettõl. Én, a lélek vagyok az, aki 

eldöntöm a szellemi világban, hogy megszületek-e. Ezt tehetem szabadon vagy más lelkektõl és 

a saját vágyaimtól, karmámtól befolyásoltan. A lényeg, hogy kiválasztom az idõt és a helyet, a

 leendõ életem környezetét, valamint a szüleimet a fizikai világba történõ belépéshez. 

A reinkarnálódás persze a lélek feltudati részének törlésével jár, vagyis mindent el kell felejtened,

 amit addig tudtál a világmindenségrõl. Fel kell adnod az énedet, a lélek személyiségedet, hogy 

egy újat hozhass létre egy új közegben, új tapasztalatok alapján. 

Részletesen lásd: A lélek szerkezeti felépítése és mûködése címû írást.

Felejtéssel megszületni maga a halál a lélek számára. Hisz a belsõ információ tartalom tesz

 mindenkit egyedivé és megismételhetetlenné, individuummá. Azok, akik a szüléskor fogadják a 

gyermeket, persze egyáltalán nem érzik át az esemény igazi súlyát, hisz maguk is vakok az 

orruk elõtt zajló történés mélyebb okaival szemben. Aztán eljön a pillanat, amikor le kell vetni a 

testet, és megválva ennek a világnak minden illúziójától, vissza kell térni a valóságba. Innen 

nézve ez a halál, onnan nézve viszont újjászületés, az igazi életre ébredés.

Az emberek azért félnek a haláltól és kapaszkodnak a testi lét korlátaiba, mert a minden 

létezõben jelen lévõ önfenntartási kényszer, az élni akarás vágya ütközik azzal a téveszmével, 

hogy a halál maga a vég, a pótolhatatlan elmúlás. Azt hiszed meghalsz, mert mindenki ezt 

hazudta neked amióta a mostani eszedet tudod. Te pedig elhitted, mert nem volt olyan

 tapasztalatod, ami megcáfolta volna. Hacsak nem volt halálközeli élményed vagy nem futottál 

össze egy kisértettel véletlenül.

Félelmeink többségét mégsem a halál ténye vagy közelsége váltja ki, hanem az eseményeknek

 való kiszolgáltatottságunk. Amikor rájössz, hogy az életedet soha sem fogod tudni uralni, hogy 

csak erõsen korlátozott lehetõségeid vannak az erõszakkal, betegséggel, sérülésekkel szemben,

és senki sem fog megvédeni, nos akkor megérted, miért mondta Buddha, hogy minden lét 

szenvedés. De milyen lenne a világ szenvedés nélkül? 

A számomra, mint halandó lény számára mindenképpen az volna a legjobb, ha én dönthetnék, 

tudatosan a saját halálomról. Ahogy eldöntöttem korábban, hogy reinkarnálódni fogok és testbe 

lépek, úgy a kilépés idejének és módjának megválasztása is az én feladatom. Így nyugodtan 

megtervezhetem az életemet, elérhetem a kitûzött céljaimat, befejezhetek minden fontos 

tevékenységet és semmi sem marad hátra elintézetlenül. Nem kell a halál eljövetelének 

bizonytalanságától félnem, annak minden kellemetlenségével együtt. Amikor a darabnak vége, 

a színész elhagyja a színpadot. 

A vallások és a jogrend az ilyenfajta eutanázia vagy öngyilkosság elítélésével és tiltásával egy 

olyan rendezõt, színigazgatót állítottak a lépcsõhöz, akit általában Istennek neveznek és aki 

tetszése szerint visszazavarhatja a fõhõst, hogy a világot jelentõ deszkákon lehelje ki lelkét, 

hosszú agónia után. Nem csoda, hogy hanyatlóban van egy olyan kereszténység népszerûsége, 

amely ennek az Istennek még a fiát is halálra kínozva, és deszkára szögelve állítja elénk,

 elrettentõ és követendõ példaként. Normális dolog ez? Tegye föl a kezét aki így szeretné 

végezni! A másik nagyon fontos probléma a felelõsség kérdése. Általában mindenki megegyezik

 abban, hogy az egyén a maga életéért felel elsõsorban, s csak utána a rábízottakért és mindenki

 másért. Ha én magam lennék a saját halálomért felelõs, nem volna értelme a gyilkosságnak, 

gondatlanságból elkövetett emberölésnek, az orvosok számonkérésének mûhiba esetén, stb. 

Elmentem, mert el akartam menni. Ne terhelje senki lelkiismeretét vagy karmikus számláját ez a

 tény. Ehelyett viszont mit csinálunk? Se élni, se meghalni nem hagyjuk egymást. Folyton ítélünk 

és megítéltetünk, vádaskodunk és védekezünk, harcolunk a másikkal és a saját kétségeinkkel, 

dönteni próbálva a magunk teremtette problémákról. Pedig a problémákat ütköztetéssel nem 

lehet megoldani, csak elvetéssel. 

Szerencsére nem minden társadalom ilyen primitív és megtévedt szellemileg, mint a földi. Vannak

olyan világok is az univerzumban, és ezekben lényegesen szebb és boldogabb élete van a 

lényeknek, ahol nemcsak a gyermek választja ki a szüleit, hanem azok is megválaszthatják, kit, 

milyen lelket akarnak gyermeküknek fogadni. Ezek a civilizációk persze nem az elutasításra, 

bizalmatlanságra, tudatlanságra és szeretetlenségre épülnek, mint a földi világ, hanem a 

szeretetre és az elfogadásra. Egy ilyen világban nem kapartatják ki a magzatot és nem teszik 

kukába a csecsemõt vagy adják lelencházba. Igazi tudás nélkül persze az ilyen utópia 

megvalósíthatatlan. Ezekben a világokban mindenki ura a testének, az életének és a halálának.

 Nem vívnak egymással öldöklõ, elkeseredett harcot az egyének okkal, ok nélkül. Nincs is annyi

 betegség, baleset, kiszolgáltatottság, megnyomorodás, szenvedés, gyûlölet. Amikor valaki 

onnan el akar menni, akkor elbúcsúzik és szertartásos körülmények között meghal, megszabadul

 a testétõl. Vagy megfiatalítja, ha maradni szeretne, és rendelkezésére áll a megfelelõ technika, 

amirõl részletesebben lásd: Az életmeghosszabbítás módszerei címû írást.

Az igazán fejlett fajok még ennél is tovább mentek a testi lét problémáinak megoldásában,

amikor rájöttek, hogy a tudat fennmaradásához nincs szükség feltétlenül (bármilyen)

testre. Lásd: A halandó öröklét címû írást. Õk egyáltalán nem függenek a testüktõl és az anyagtól.

 Vagy azért, mert nincs is testük, sõt még a szellemi síkon sem vetítenek ki test alakú hologramot,

 vagy azért, mert tökéletesen urai annak. Õk a halhatatlanok, az elpusztíthatatlanok. Innen nézve 

istenek. Onnan nézve vajon mi ördögök vagyunk akkor?

Egy ilyen lény bármikor, önállóan újra tudja teremteni a testét, szinte azonnal. Nincs szükség 

gyógyításra, orvostudományra, sõt bányászatra, iparra, mezõgazdaságra sem, mivel ezek is csak

 a test szükségleteit hivatottak fedezni. Nem kell ennie, fürdenie, aludnia, aggódnia és félnie.

 Nem kiszolgáltatott az anyagi világ törvényeinek és a társai akaratának. Tulajdonképpen nem is 

születik és hal meg. Csak van (teste), ha úgy akarja. A szellemi világban hamar rájön a lélek, hogy

 test nélkül sokkal könnyebb az élet, mert a tudatnak nem kell folyton tekintettel lennie a maga

 körül hurcolt lassú, nehézkes és sérülékeny anyagi struktúrára, a "búvárruhára". Nincs 

gyengeség, fájdalom és számtalan korlát elõtte térben és idõben. Épp ezért a testtõl való 

megszabadulás az értelem evolúciójának új szintjeit nyitja meg. A tudati halmazok szabad fúzióját,

 együttmûködését. Azt a fajta egységet, közösséget, amire mindannyiunk lelke vágyakozik, és

 amely folyamat csúcsa a Legfõbb Intelligenciával való egyesülés, akit mi Istennek hívunk. "

A második:

"AZ ISTEN ÉS A SÁTÁN

"Melyik út visz oda, hol a világosság lakik,

és a sötétségnek hol van a helye?"

(Jób 38.19.)

1. TÖRTÉNETILEG

Nemrég belelapoztam a rendelkezésemre álló, igen tekintélyes hírű és méretű Britannica 

Hungarica lexikon új kiadásába, hogy megnézzem, mit írnak az Isten szócikk alatt. Meglepő 

módon nem találtam ilyet önmagában, helyette viszont 13 címszóban szerepelt első szóként, 

úgy mint: Isten Báránya, Isten Barátai, Isten békéje, Isten Gyülekezetei, Isten Halála-mozgalom, 

Isten népe, stb. Ezek együtt majdnem két (!) egész oldalt foglaltak el a 18 kötetes, és összesen 

kb. 14000 oldalas műben. Ahhoz képest, hogy az emberiség nagyobbik része szerint az Isten

 teremtette a világot (függetlenül attól, bármit híresztelnek a materialisták erről), és Ő a mindenség

 Főnöke, ez bizony elég sovány eredmény szerintem. 

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ateizmusról van szó, mert ugyanakkor a négy fő arkangyal

 mind szerepel a lexikonban: Rafael, Uriel, Gábriél és Mikáél (tévesen Mihály címszó alatt), igaz 

csak pár mondat erejéig. De az Úr minden angyala közül a legtöbb sort mégis a Sátán érdemelte

 ki a szerkesztők részéről. Neki "szentelték" a leghosszabb leírást. Vajon miért?

A Sátán a zsidó és keresztény vallásban a gonosz szellemek vezére, az Isten ellenfele. A sátán 

szó héber eredetű, jelentése ellenség, ellenfél. A Sátán az Isten fiainak egyike a mennyországban

 (ezek szerint Jézus testvére volna?), és feladata keresni a teremtésben a rosszat, a bűnt, a 

visszaéléseket, és ezt jelenteni az Úrnak, mivel ő is a fény egyik angyala.

Neki adatnak át a bűnösök, hogy a testük elpusztuljon, de csak azért, hogy a lelkük 

megmeneküljön. Hívják még Gonosznak, Rossznak, a Sötétség Fejedelmének, Belzebubnak, 

Kisértőnek, stb. A Belzebub vagy Beélzebúl név egyébként démoni megszállottságot jelent és 

eredetileg Ekron város istenét nevezték így. Ekron a filiszteus pentapolisz egyike, ma Tel Mikne 

településsel azonosítják (arabul: Kirbat al-Mukanna), ami az Izrael középső részén fekvő Mazkeret

 Batya településtől délre található. A Baálzebub jelentése: a legyek ura, a Baálzebul pedig: a 

lakóhely fejedelme. A Koránban a Saitan az Isten egyik angyalának tulajdonneve, aki hasonló 

szerepkört tölt be a teremtésben, mint a keresztényeknél. 

Nagyjából ennyi, amit megtudhatunk az Univerzumot vezető, irányító, kormányzó vezetőkről ebből

 a lexikonból.

Érdekes, hogy az "Isten" és "Sátán" szó a magyarban csak a magánhangzókban különbözik, 

egyébként mindkettő S-T-N. Az "Isten" magas hangrendű magánhangzókat tartalmaz, a "Sátán"

 mélyeket. Talán azért, mert egyikük odafent uralkodik, a másik meg idelent?

2. VALÓJÁBAN

Most tegyük félre a különböző vallásos előítéleteket és dogmákat, és közelítsük meg az Isten és a

 Sátán témakörét a létfilozófián keresztül. Az Istenről, mint Egészről, Első Egyetlenről, és Minden 

Létezőről már sokat írtunk az Eseményhorizonton, de eddig jobbára csak a felépítését, 

struktúráját, szerkezetét, és fizikai működését vizsgáltuk, s kevés figyelmet szenteltünk neki, mint

 érző, gondolkodó, tapasztalatokat gyűjtő intelligenciának. Pedig az Isten lélek is, nem csak 

egyszerűen egy kupac időforrás és a köztük pattogó időhullámok összessége.

A későbbiekben (külön írásokban) még több oldalról megvizsgáljuk majd az Isten személyét és 

tulajdonságait, de most korlátozzuk figyelmünket a címben említett párosra. Vajon milyen 

viszonyban lehet egymással az Isten és a Sátán a mennyországban? Ha ők valóban vezető 

intelligenciák a teremtési rendszerben (az Isten sok más fiával és lányával együtt), akkor nyilván 

együtt dolgoznak, valamilyen rendszerben, hierarchiában, bizonyos célok megvalósítása

 érdekében. Ezt láthatjuk magunk körül az egész teremtésben, bárhová nézünk is. Mindenhol 

értelem, szervezés, intelligencia nyomait találjuk, ami folyamatosan működik, karban tartja a 

belőle fakadó virtuális teremtését.

Mert azt nekem senki ne akarja bemesélni, hogy a világegyetem holmi ősrobbanás után kialakuló

 spontán törvényeknek alávetve sodródik a végtelenben, minden cél és értelem híján. Ahhoz

 túlságosan is nagy, bonyolult és jól kiegyensúlyozott, vagyis tervezett és irányított az egész. És 

láthatóan ez az Egész élő, mert reagál minden változásra! 

Mellesleg azt sem hiszem el, hogy az Isten kezdetben megteremtette a világot, ami attól fogva 

kész volt, mint befejezett tény, amihez többé nem kell hozzányúlni, módosítani rajta. Csak meglöki

, mint a körhintát és már működik is, magától, önállóan. Minden eddigi tapasztalatunk azt mutatja,

 hogy a magukra hagyott rendszerek kellő felügyelet, ellenőrzés, karbantartás nélkül hamar

 elromlanak, lepusztulnak, működésképtelenné válnak.

Amennyiben az egész univerzum csak 7000 éves (ahogy azt az okos Biblia tudósok kiszámolták),

 persze lehet, hogy megy főnök nélkül is a verkli, de egy több milliárd éves teremtésnél ez kizárt.

 Kellenek ügyintézők, angyalok, fenntartók, s ezt világosan megtaláljuk minden világvallás 

szentkönyveiben is, csak épp nincs túlhangsúlyozva.

Ebből a szempontból a csodás esetek, csodatételek is a karbantartásra, felülről jövő 

beavatkozásra utalnak. Vagyis Jézus, mint Megváltó lényegében "rendrakás" céljából született 

meg. Ezért adatott neki minden hatalom a Földön. Mindebből persze az is következik, hogy a fő 

karbantartóknak vannak segédei is, akik az "aprómunkát" végzik. Próféták, tanítók, mesterek, 

buddhák, stb. A keleti hagyomány szerint csak ebben a teremtési korszakban, ami kb. 7000 éve 

kezdődött, összesen 1000 buddha születik meg testben, hogy segítse az emberiséget. Ezeknek

 legalább a fele most kell, hogy testben éljen és dolgozzon (XX. és XXI. század), mivel most 

vagyunk a legtöbben a bolygón (6 milliárd fölött)! Az persze más kérdés, mennyire kerül a 

figyelem középpontjába a tevékenységük. A többségük nyilván nem fog állandóan a tévében 

ugrálni, mint valami popsztár vagy politikus.

De térjünk vissza eredeti témánkhoz, az Isten és a Sátán kapcsolatához! Annak alapján, amit 

jelenleg látunk a környező világegyetem hihetetlen bonyolultságából, a következő megállapítások 

adódnak, tűnnek logikusnak.:

3. ANALÓGIÁK

Az Isten, mint Teremtő (az univerzum központi térforrása, Brahma) a Létezőnek az a része, Aki 

teremt, alkot, kiáraszt és fenntart maga körül mindent, végtelen változatosságban az időkáprázat

 tengerén. A Sátán, mint az Ő egyik első teremtménye, időbeli elágazása, másolata, kerubja az,

 aki ebben a káprázatban jár-kel, mozog, nézelődik, figyel, válogat, mérlegel, dönt, ítélkezik, 

vagyis elbírálja a különféle teremtményeket. Szava, ennélfogva hatalma van az Úr, a Fenntartó 

előtt abban, hogy mi történjék a rendszerben az egyes részekkel. Ő dönt a nem megfelelőnek 

tűnő dolgok lebontásáról, elpusztításáról.

Az analógia világos. Ahogy az élő szervezetek is folyamatosan épülnek és pusztulnak, s 

működésük során a számukra hasznos dolgokat megtartják, a hulladékot pedig kiürítik, 

eltávolítják, úgy a Sátán eredeti feladata is az, hogy leszelektálja az egészből a nem megfelelő 

alkotásokat. Csak azokat hagyja meg, netán támogatja is (!), melyek illeszkednek az Isteni 

Tanács által készített és folyamatosan aktualizált teremtési tervbe. És mindez nem rossz 

szándékból történik. Az utcaseprőkre vagy takarítókra, a csatornázási vállalat munkatársaira vagy

 a temetkezési vállalkozókra sem haragszunk azért, mert a munkájukat végzik!

Egy szemléletes hasonlattal élve: az Isten csak a kőtömböt csinálja meg, amiben még minden

lehetőség benne van, de lefaragni róla a fölösleget a szobrásznak, a Sátánnak kell. Az Istennél 

van tehát az alkotóerő, a Sátánnál pedig a formálóerő, s a beavatkozása teremt visszacsatolást

 a rendszerben az egyensúly érdekében. 

A kettejük által képviselt erők (dualizmus, jó és rossz, jin és jang) egyensúlya tartja fenn a 

rendszert, ad dinamizmust neki. Mert tudjuk jól, hogy az egyensúlyi állapottól való eltolódás 

(a szélsőséges helyzet) komoly bajokkal jár minden szinten, függetlenül attól, milyen irányba 

történik. Így van ez a fizikai törvényeknél (vonzás-taszítás), a biológiában (az élet homeosztázisa) 

és a pszichológiában (helyes-helytelen) is. A Sátánnak mindezek szerint tehát nagyon bölcsnek, 

okosnak és a feladatához értő, "jól pusztítva teremtőnek" kell lennie.

Azért tartják őt és a hierarchiáját (ördögök, démonok) rossznak, sötétnek és gonosznak az alájuk

 rendelt, velük szemben jobbára védtelen teremtmények, mert ő az, aki korlátozza a létük szabad 

burjánzását. Mondhatni ő az Életfa kertésze, aki lenyírja a fölös ágakat, hogy egy időszálfa se

 nőhessen az égig (korlátlanul). Mivel pedig a létezés az alaptörvényei miatt ellentmondásos, 

nem lehet benne mindig csak jó és hibátlan döntéseket hozni. Tehát a bíró is hibázik, s rosszat

 tesz a legjobb szándéka ellenére. Ezért a "korrektor" akkor működik jól, ha magát is ellenőrzi, 

ellenőrizteti az Istennel, a főnökök főnökével.

Vagyis téves az a felfogás, hogy ezek ketten folyton harcolnak egymás ellen és fújnak, köpködnek

 a másikra. Jellemző az emberekre, hogy az égi dolgokat a földhözragadt felfogóképességük 

szerint próbálják értelmezni, mintha az univerzumot vezérlő, mérhetetlenül öreg és bölcs 

intelligenciák is csak olyan hülyegyerekek volnának, mint a Földön élő egyes teremtményeik. 

Hát nem olyanok! Nem sokáig működhetne a világ, ha a széthúzás uralná, amiként az emberi 

társadalmak is gyorsan felbomlanak, felszámolják magukat a saját belső konfliktusaik miatt, 

melyeket képtelenek értelemmel kezelni és kordában tartani.

Az Isten és a Sátán tehát inkább olyan, mint a kormánypárt és az ellenzék egy jól működő 

országon belül. Azért ülnek a libikóka két végén, hogy a világ megmaradjon középen, a Buddha 

által ajánlott arany középúton. Ebből a szempontból a bűn lehetősége és a kísértés felfogható 

afféle terheléspróbának, amit a teremtményeknek el kell viselniük a működésük során. Az, hogy 

a Földön olyan sok a bűn és a szenvedés, nem azért van, mert a Sátán, aki ennek a bolygónak a

 "helytartója" olyan rosszul és gonoszul bánik a beosztottjaival, a rábízott lelkekkel. Hanem a régi

 bűnök termelődnek újra, idéződnek fel újra információsan a lelkekben és adódnak át a bosszú 

és a tudatlanság miatt. Ez ellen csak egyetlen orvosság létezik. A tudás, a helyes életre vezető 

életbölcsesség. 

Minden szülőnek és tanárnak elemi kötelessége (lenne), hogy az univerzum törvényeire minél 

előbb megtanítsa a rá bízott gyermekeket. Mert a törvény nem ismerete sehol sem mentesít 

annak következményeitől! A XX. századi társadalmak erkölcsi, morális, szellemi hanyatlásán és

 a tömegesen elkövetett bűnök mennyiségén láthatjuk, milyen következményekkel jár a 

tudatlanság vagy a rossz tudás. Ha nem akarjuk, hogy pár éven belül káoszba fulladjon a világunk,

 ahogy azt pl. Afrikában láthatjuk, mindent meg kell tennünk azért, hogy a társadalmainkban ne a

 hülyeség, hanem az okosság információja terjedjen el tömegesen. A tét az életünk. Ha eljön az 

ítélet órája, és könnyűnek találtatunk, a Sátán csapata fog bennünket kisöpörni ebből a 

terráriumból, amelyre méltatlanná váltunk. Még nem késő változtatni a dolgokon, és ennek semmi

 köze bármilyen vallási ideológiához. Mindenki tehet valamit, még te is! Az Isten figyel téged. 

Tegyél róla, hogy örömmel tekinthessen rád életed minden napján."

Forrás: Ismeretlen szerző